“Segítek megnyitni az utad önmagad felé a vizualitáson keresztül.”
“Sok egyéb mellett létezik egy képalkotó és egy segítő énem.
Örülök, ha gazdagabban távozol, miután találkoztunk.
E kettőt ötvözöm munkámban: azért készítek képet,
hogy Valaki, valahol, többnek érezze az életét tőle.
Felsős korom óta járok alkotókörbe. Volt szerencsém kipróbálni olyan eszközöket,
ami amatőr művészek közül keveseknek adatik meg: mély-, sík- és magasnyomási
technikákat (rézkarc, akvatinta, fametszés, papírmetszés),
kompresszoros festékszórást, szén- és pasztellrajzot, akvarellt, tűzzománcot.
Mesterem tanított meg a dolgok sok szempontú vizsgálatára, s hogy van az a kép,
ahol célszerűbb megfordítani a lapot, és újrakezdeni az alkotást a toldás-foldás helyett.
Azt is, hogy időnként álljak hátrébb és vizsgáljam meg az összhatást.
Azóta az életben is gyakran alkalmazom ezeket a tanításokat.
Nagyjából ugyanekkor tanultam meg használni egy öreg Zenit-Practica öszvért.
Később fotótanfolyam nyitott a szemléletemen, ahol nemzetközileg elismert
nevek tanácsait hallgathattam-próbálhattam.
A készült képekből több önálló kiállításom is volt, valamint pályázatokon is szerepeltek.”
www.langandi.hu

    Előrendelés

    Ezek közül a képek közül is rendelhetsz csodálatos faborítós füzetet, vagy puzzlet is.


    [checkbox Termékek label_first use_label_element "füzet" "képeslap" "puzzle"]

    Részletekkel kapcsolatban e-mailben keresni fogunk